Trinity Smith, nagy állatbarát lévén nem tudta figyelmen kívül hagyni azt a szóbeszédet, miszerint kutyaugatás hallatszik a hegyek felől, az USA béli Colorado-ban. Bár kicsi volt az esély, hogy egy kietlen helyen talál egy házi kutyust, mégis hitte, hogy talán lehetséges.
Sokan úgy gondolták, hogy egy sakál hangját hallják. Ugyanakkor még egy ok szólt amellett, hogy elinduljon a keresésre, ugyanis egy kutya hetekel azelőtt tűnt el a környékről.
Amikor felmászott a hegyre, biztos volt benne, hogy az ugatás, amit hall, egy kutyától származik, de szinte lehetetle volt megállapítani, hogy honna érkezik a hang. Ez este bálltával Trinity-nek vissza kellett fordulni, mert túl sötét lett, de mivel már tudta, hogy mit keressen, másnap újra kiment a területre, ezúttal a barátja, Sean társaságában.
Olyan hangosan hívták a kutyát, ahogy csak tudták, kb. 3 órán keresztül, anélkül, hogy választ kaptak volna. Amikor már azon voltak, hogy feladják, valai ismerős hangot halottak. Kutyaugatást. Ekkor már meg tudték határozni, hogy honnan jön a hang és odasiettek.
Egy nagyon sovány kutytust találtak a földon fekve, kétségtelenül segítségre szorult és nem húzta volna mér sokáig. Akkor még nem tudták, hogy a 14 éves Chloe-t találták meg, aki egy séta alkalmával kóborolt el gazdája mellől. Olyan sok idő telt el azót, hogy a gazdik elvesztették a reményt, hogy valaha megkerül.
6 hétig egyedül a hegyekben komolyan megviselte Chloe-t, csont és bőr lett és mindössze 13 kg-ot nyomott, amikor rátaláltak. Azonnal megosztották a közösségi oldalakon, hogy megtalálták a kutyát, aki a hegyen ugat. Nem sokkal később Chloe gazdái rájöttek, hogy az ő kutyájukról van szó.
Trinity és Sean éppen kutyaeledelért indultak és megbeszélték, hogy a parkolóban találkoznak a gazdikkal, ahol érzelmes újra találkozás következett.
Amikor egy ilyen idős kutyus ennyi súlyt veszít, mint Chloe, megvan a kockázata, hogy nem fog tudni felépülni, de ő egy erős lány és pár nappal a megtalálása után már szép fejlődésnek adta jelét.
Hálás köszönet Trinity-nek és Sean-nak, akik nem adták fel és megmentették egy kutyus életét. Az ilyen állatbarátok, mint ti, szebbé teszik a világot.
Kérlek oszd meg te is!