Home Tuti receptek Az isteni krémes és megkapó, citromos, csilis burgonyasali!

Az isteni krémes és megkapó, citromos, csilis burgonyasali!

by Kaulics Viola

Magasan a kedvenc vegetáriánus éttermem a Nemsüti Ételbár. Nálam egészen addig tartotta ezt a pozícióját a városban fellelhető vegetáriánus helyek közül, míg vegán nem lettem. Akkor azért már megváltoztak a prioritások, vegán helynek mást javasolnék, annak ellenére, hogy igyekeznek a vegán betévedőket is megvendégelni.

Gyakorlatilag minden levesük, főfogásuk, salátájuk finom, meleg, barátságos érzéseket ébreszt a kóstolóban, még új ízkombinációk, szokatlanabb fogások esetén is. Egyszerűen bizalmat ébreszt a szájban, mint egy régi, kedves ismerős, mégsem túlkomponált ízharmóniákat alkotva, a titok: jól állítanak be ízeket és kész. A repertoár olasz, indiai, közel keletet idéző ízeket ölel fel, de előfordulnak magyaros ételek, illetve fúziós megoldások, amik számomra különösen szimpatikusak, mindez rendkívül visszafogottan, elég egységes stílust képviselve. Az egyik kedvenc salátám tőlük egy sajnos csupa tejes finomság, ami néha bizony felütötte fejemben emlékét vegán éveim kezdete óta. Ekkor döntöttem úgy, hogy ha törik, ha szakad, reprodukálom a vegán verzióját, hogy ne ácsingózzon hiába szívem a tejfehér fincsiség után, melyben színes, zöld, vörös és sárga pettyek kacagnak.

nemsuti-etelbar

Az eredeti recept mozzarellával készül, krémes tejfellel, krémsajttal, és olyan érzés az első falatot a szánkba venni, sőt még a másodikat, majd a harmadikat is, mintha hófehér, pihe-puha felhő babzsák fotelokba huppannánk bele, miközben kellemes, enyhe és édes citromillatot legyezne körénk egy kedves szemű, csinos srác egyszál alsónadrágban.

Megálmodtam egy burgonyás verziót, ezzel helyettesítve a mozzarellát és nagyon jó eredménynek mondható a végkifejlet. A csili-citrom-petrezselyem szerelmi háromszöge fej-fej mellett, elő-elő bukkanva versenyez ízhatásban. A semleges ízű burgonyával és vegán tejszínnel kellően felidézi a régi emlékeket.

Ötletem: mindezt el tudom képzelni a burgonya helyett lágy típusú tofuval is, de úgy még nem készítettem el.

Íme a recept, ebből egy jókora tálnyi adatik:

  • 1 kg. burgonya
  • 200 ml. növényi tejszín (pl. Yoja)
  • himalaja só (a krumpli szereti a sót, erre a mennyiségre 4 pici mokkáskanálnyi simán rásuhanhat, de ez ízlésfüggő)
  • zöldbors
  • harmadnyi, vagy fél csili (legszuperebb a friss. A magocskákat azért kiszedhetjük, ha nem szeretnénk egy hardcore fokozatot, de ha friss csili nincs, jó a szárított pehely is)
  • fél citrom reszelt héja (lehetőleg bio)
  • a fél citrom facsart leve
  • 1 csokrocska friss petrezselyemzöld

A salátának való burgonyát főzzük meg héjában, sós vízben, majd ha már kellően megpuhult, de még nem túl puha, pucoljuk meg és szeleteljük fel. Készítsük el öntetét, mely a tejszín, csili, só, citromhéj és citromlé, petrezselyemzöld ötvözete.

burgonya-salata

Locsoljuk meg, konformisták igyekezzenek óvakodva megforgatni, össze ne törjön és hagyjuk fürdőjében, had szokják meg kissé egymást, ismerkedjenek, alakuljon ki közöttük a nagybetűs Szerelem. Vehemensebbek ne foglalkozzanak holmi szépségpraktikákkal, csak kavarják, ahol érik és akkor pont olyan fantasztikusan burgonyapüré közeli állapotot érhetnek el, mint amit én is, ahogyan a képen is látható.

Ennyi! Egyszerű és pici érlelés után egy igazán kellemes élmény borítékolható! Az eredeti recept kipróbálóinak egy ropogós, magvas, rostosabb welness zsömit javaslok hozzá, ami némileg lassabb felszívódású és a mozzarella puhaságával remek kontrasztot alkot, nagyszerű lesz!

Hirdetés

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .