Home Tuti receptek Egy réteg tésztát tett a kiskanálra, majd a sütőbe tette. A végeredmény eszméletlen!

Egy réteg tésztát tett a kiskanálra, majd a sütőbe tette. A végeredmény eszméletlen!

by Krisztina

Az alábbi különlegességhez csak egy kiskanálra lesz szükséged és erre a szuper receptre,amivel bárkit, bármikor levehetsz a lábáról.

Ha hirtelen toppannának be hozzátok a vendégek, akkor se aggódj, ezzel a recepttel ugyanis nem kerülhetsz kellemetlen helyzetbe, hogy nincs mivel megkínálnod őket.

Nem csak finom, de különleges, gyors és mutatós is, ebből még az is jóízűen fog falatozni, aki nem is éhes!

Az alapanyag tulajdonképpen a boltokban kapható bármilyen fagyasztott tészta, amit mi tetszés szerint kiválasztunk, vagy amit már ismerünk és szeretjük az ízét.

Olvasszuk ki a tésztát és nyújtsuk ki, majd helyezzük rá a kiskanalat és vágjuk körbe.

180 fokos előmelegített sütőben süssük 15 percig, amíg a tészta világos barna nem lesz.

Ezután óvatosan emeljük le a kanálról a tésztát, de vigyázzunk, nehogy eltörjük a megsült formákat!

Hagyjuk kihűlni a tésztát, majd tálalhatjuk reszelt sajttal, tortakrémmel, lekvárral, szendvicskrémmel, amivel vagy szeretnénk.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Hirdetés

You may also like