Amerikában tiltják, de szerencsére a magyar étkezési szokásokban a mák központi helyet foglal el, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról.
Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni érdemes! Tele van csontépítő, magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne.
Lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra építeni a ritkult csontszöveteket. A magas vérnyomást leviszi. A telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintet, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát.
És nem utolsó sorban, szinte teljesen megszünteti (frontváltozásnál) a lábban keletkező görcsöt. Továbbá, növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására. És még egy érv szól mellette: ötödébe kerül, mint az agyo reklámozott étel-kiegészítők, jóllehet a hatásfoka túlhaladja. Azt is tudnunk kell, nem azonnal, hanem hosszabb távon (2-3 hónap) fejti ki gyógyító hatását.
‘5 évvel ezelőtt, súlyos, visszafordíthatatlan csontritkulást állapítottak meg nálam. Először szintetikus gyógyszereket akart adni az orvos, (megtagadtam), majd injekcióra akart rábeszélni (megtagadtam). És akkor azt mondta, hogy menjek bele, hogy negyed évenként infúziót adnak. (megtagadtam). Mondtam, hogy majd megpróbálom az alternatív gyógyítást.
Mondtam neki, hogy régen egy nagyon idős hölgytől hallottam hogy mákot, illetve mákolajat kell fogyasztani. Erre ő adott egy kis színes nyomtatványt. Otthon olvasgattam, és a kis reklám papírkán fel volt tüntetve, hogy miben mennyi kálcium van, és kiderült, hogy a mákban van a legtöbb!! A lényeg az, hogy elkezdtem enni, és a következő csontsűrűségi vizsgálaton kiderült, hogy javult a csontsűrűségem! Évről-évre javult az eredményem, mostanra tökéletes lett.’
Használati és tárolási javaslat:
A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel ízesítjük, befőttesüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később(a szervezet állapotától függően kétnaponként.
Másik alkalmazási módszer:
Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani.
50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni.