Home Egészség & életmódEgészség 10 tévhit az egészséges táplálkozásról

10 tévhit az egészséges táplálkozásról

by Eszter

Fogyókúráznál, vagy csak szeretnél kevésbé káros anyagokat bevinni a szervezetedbe? Akkor itt az ideje, hogy leszámoljunk a tévhitekkel, így valóban látványos eredményeket érhetsz el, és még a közérzeted is sokkal jobb lesz!

  1. Az esti evés hizlal

Szinte mindenki úgy gondolja, hogy az éjszakai evés rögtön meglátszik a fenéken és a derékon. Kutatások bizonyítják, hogy az éjszakai evés nem okoz önmagában túlsúlyt – az egész napos mértéktelen falás és a mozgás hiánya már annál inkább.

Elég odafigyelni arra, hogy a napközben mellőzött édességeket ne a TV előtt ülve tömjük magunkba,

valamint lefekvés előtt három órával már ne terheljük túl a gyomrot, így az emésztés zavartalan, megszokott ritmusban fog zajlani.

  1. A barna kenyér sokkal egészségesebb, mint a fehér

Ez a kijelentés nem állja meg a helyét, ugyanis nem a színétől lesz egészséges. A barna szín a karamellszínezéknek is köszönhető, így a kulcs a teljes kiőrlés.

barna-kenyer

Ha mindenképp egészséges pékárut szeretnénk bevinni, figyelnünk kell arra, hogy az adott termék teljes kiőrlésű búzából legyen készítve. A magas rost­–, magnézium– és káliumtartalmuk miatt sokkal egészségesebb, mint a kevésbé vitamin gazdag társaik.

  1. A sör káros az egészségre

Ahogyan a bor esetében, a sörnél is megcáfolnánk ezt a tényt. Ha azt mondjuk, a komlóban található polifenolok megakadályozzák a gyomorfekélyért felelős baktériumok elszaporodását, elhinnéd? Pedig jobban teszed, ha igen.

A sör emellett a magas B-vitamin tartalma miatt megerősíti az immunrendszert, és vízhajtó hatásának köszönhetően meggátolja a vesekő lerakódását.

Ahogyan a legtöbb alkohol esetében, a sörnél is a mértéktartás a kulcs.

  1. A csokoládé káros az egészségre

Kutatások bizonyítják, hogy a mindennapos, kismértékű étcsokoládé bevitel fokozza az agyi teljesítményt, így jóval kitolja az agyi elbutulás kezdetének időpontját. A tejcsokoládé és a fehércsokoládé is tartalmazza a flavanol nevű anyagot, ami nagyon pozitív hatással van az emberi szervezetre, ezért érdemes fogyasztani.

  1. Minimum két liter víz fogyasztása kötelező egy nap

A Pennsylvaniai Egyetem kutatócsoportja sokat foglalkozott a témával. A kutatások azt bizonyítják, az átlag vízfogyasztás valóban két liter, ám vannak olyanok, akik sokkal kevesebb folyadékbevitelre szorulnak.

viz

A vizeletből jól látszik, elegendő vizet vittél-e be, ugyanis a szalmasárga vagy a teljesen átlátszó arra utal, hogy megfelelő mennyiséget fogyasztottál.

  1. Gyors fogyás érhető el, ha sokszor eszünk keveset

A legtöbb fogyókúrás tanácsokkal foglalkozó könyv, portál ezt az elvet hirdeti, ezért nem volt kérdés, hogy kutatócsoportok csapjanak le a témára. Két fókuszcsoportot vizsgáltak: akik naponta háromszor nagyobb mennyiséget vettek magukhoz, illetve azokat, akik ötször ettek kisebb adagokat.

Végeredményben mindannyian elérték a kívánt tömeget, ám sokkal hosszabb idő alatt sikerült lefogyniuk azoknak, akik többször vettek magukhoz kevesebb ételt, ráadásul nagyobb eséllyel is szedték vissza a kilókat, ugyanis a sokszori étkezés magával hordozza annak a veszélyét, hogy több kalóriát viszünk be, mint kellene.

  1. A zöldségeket csak nyersen szabad fogyasztani

Ezt általában arra szokták érteni, hogy a főzés hatására csökken a tápértékük. Megcáfolnánk ezt a kijelentést a répa esetével, ugyanis míg a többi zöldség valóban elveszíti a béta-karotin tartalmát, addig a répából a rostroncsolódás hatására háromszor annyi mennyiség szabadul fel.

  1. A rendszeres kávéfogyasztás vízhajtó hatású

Ezt a tényt hallva ismét vizsgálatok indultak a kávéfogyasztók körében. Arra a végeredményre jutottak, hogy ugyan aki nem fogyaszt rendszeresen kávét, többször keresi fel miatta a mellékhelyiséget, ám a mindennapi kávéiváshoz teljesen hozzászokik a szervezet. Mi következik ebből? Hogy a vízhajtó hatása is megszűnik.

  1. A szénhidrátok egészségtelenek

Ha csak azt viszünk be, vagy túlzottan nagy mennyiségben történik a fogyasztásuk, akkor valóban lehetnek káros mellékhatásaik. Azt azonban

vegyük figyelembe, hogy a táplálkozásunk egyik alapköve,

így nem szabad elhagyni az étkezésünkből. Az anyagcsere könnyen felborulhat, ha az energiánkat nem a szénhidrátokból nyerjük, ezért a mértékletesség elvét betartva egészséges életmódot folytathatunk.

  1. A margarin szívrohamot okoz

Igaz, hogy régebben a margarin transzzsírsavat tartalmazott, ami ártalmas a szívre nézve, ám ezek a hidrogenizált zsírsavak már nincsenek jelen a most előállított termékekben. Ez az anyag eddig károsította a szervezetet, mivel megemelte a koleszterinszintet, így nőtt a szív­– és cukorbetegség kockázata is.

margarin

A mai összetételt nézve viszont sokkal egészségesebb választás, mint a vaj, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, ami könnyen feldolgozható a szervezet számára.

Sajnos rengeteg tévhit kering az interneten, ami tévútra viheti az embert, így nem csoda, ha egy diéta balul sül el.

Érdemes táplálkozási szakértőt megkeresni a jó öreg világháló helyett, hiszen ők tisztában vannak a legújabb kutatási eredményekkel és az alapvető tudnivalókkal az ételekkel, és azok hatásaival kapcsolatban.

Hirdetés

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .