Orchideát venni nem jelent nagy kihívást. Sokkal nagyobb feladat a csodás növény megfelelő ápolása, életben tartása, “újravirágoztatása”. 9 alapszabály orchidearajongóknak.
Csodaszép, amikor megkapjuk. Két hónapig virágzik is, majd hoz egy-két levelet, aztán elkezd szürkülni, egy darabig vegetál, majd elpusztul. Ugye ismerős? Pedig ha betartod szakértőnk tanácsait, semmi hókuszpókuszra nem lesz szükséged ahhoz, hogy e különleges növény évekig otthonod dísze maradjon.
A képen látható orchidea 5 fehér virággal rendelkezett, majd elég hamar elkezdte ledobni a szirmait, majd végül már csakis a levelei maradtak. Egyik növényvédő szer sem vált be.
Megváltoztattuk a virág helyét is, majd végül kipróbáltam a speciális orchidea tápoldatot, ami segített. Ezen kívül azonban nem sikerült volna ismét virágba borítanom az orchideát, ha nem tartottam volna be pluszban az alábbi szabályokat is, amiről azelőtt nem tudtam:
Párás levegő kell az orchideának
Ezt télen, a fűtés szezonban elég nehéz megoldani, főleg egy panellakásban. De vannak erre azért technikák (azon túl, hogy fürdés után nem szellőztetsz :), ami számodra lenne egészségtelen.) Mivel az orchideák gyökere úgynevezett léggyökér vagy légzőgyökér, ezért főként a levegőből nyeri a nedvességet, éppen ezért nem a locsolására kell koncentrálni. Sőt, kifejezetten rosszat tesz neki, ha vízbe van állítva. Ezzel ellentétben, nagyon is értékeli a reggeli permetezést, ami nagyon hasonlít a trópusi hajnali vízpermetre.
Télen tegyük távol a fűtőtesttől az orchideát, és alakítsunk ki egy kis sarkot neki, több növénnyel, amelyek biztosíthatják számára a párásabb környezetet a lakáson belül. Ha extra párás környezetet szeretnénk neki biztosítani, mert úgy látjuk, hogy még mindig nem érzi jól magát, akkor készíthetünk a számára egy kavicságyást. Ez tulajdonképpen tálcára helyezett kavicsokból, tőzegből és murvából áll, amire ráhelyezzük az orchidea cserepét. A tálcát nedvesen tartva folyamatosan biztosíthatjuk a megfelelő páratartalmat az orchideának.
Mivel az orchidea a trópusokon a fákon él, ezért az állandó tűző napot nem kedveli, te is inkább félárnyékos helyen tartsd. Ha világos is a szoba, akkor se érje közvetlen napfény a növényedet. A második pillér tehát:
Az orchideát félárnyékban kell tartani!
Az orchideának a fényigénye nem olyan sok, fejlődni fog a félárnyékos helyeken is, de ha úgy ítéled meg, hogy esetleg a sötét miatt nem virágzik, akkor tedd az ablakba nyugodtan. De olyan szobát válassz neki, ahol az ablakban sem fogja közvetlen napfény érni!