Home Egészség & életmódEgészség Tégy egy gerezd fokhagymát minden nap a szádba!

Tégy egy gerezd fokhagymát minden nap a szádba!

by Krisztina

A fokhagyma az utóbbi időben ismét előtérbe került, az emberek ugyanis ismét el kezdték felfedezni csodálatos gyógyító hatásait!

Segítségével csökkenthető a magas vérnyomás, és koleszterinszint, de eredményeke értek el a szívkoszorú-ér betegség, és az infarktus utáni felgyógyulás kezelésében is. Számos tanulmány alapján bizonyították, hogy a fokhagyma lassítja az érelmeszesedés folyamatát, és csökkenti a magas vérnyomást.

Segítségünkre lehet a vastagbélrák, gyomor-, emlő-, és prosztatarák kialakulásának elkerülésében. Erős szaga miatt sokan nem szeretik a fokhagymát, ezért készülnek már “szagtalanított” fokhagyma kapszulák, és különböző étrend kiegészítők is. Azonban, jó tudni, hogy ezeknek sokkal kevesebb az allicin tartalma, ezért a hatóerejük is gyengébb.

A kínaiak úgy fogyasztják a fokhagymát, mint a cukorkát. Bevesznek egy megtisztított gerezdet a szájukba, majd fél órán keresztül szopogatják.

Hatóanyagai a nyálkahártyán keresztül felszívódnak, és egyből tisztítani kezdik a szervezetet. Fél óra múlva köpjük ki a fokhagymát, majd mossunk fogat, és öblítsük ki a szánkat. Ha úgy érezzük, hogy erősen fokhagyma szagunk van, rágjunk el egy szem kávét, vagy egy friss petrezselyemszálat.

A fokhagyma megtisztítja a szervezetet, elősegíti a vesék működését, erősíti az immunrendszert, javítja az étvágyat.

Hirdetés

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .