Az is biztosra állítható, hogy a kenyérben sok kalória van, ami elhízáshoz vezethet. De vannak jótékony hatásai is a kenyérnek, főként ha mértékkel fogyasztjuk.
Most vizsgáljuk meg, hogy mit történik a testünkben, ha felhagyunk a kenyérevéssel!
A szervezet vizet veszít
Ha csökkentjük a kenyéradagunkat, idővel lassan-lassan veszítünk a testsúlyunkból, ami első hallásra jónak tűnhet, főleg ha túlsúlyosak vagyunk. De nem a zsír olvad le rólunk, hanem inkább vizet veszítünk, ez pedig nem jó hír, mivel a hidratáltság nagyon fontos ahhoz, hogy a szervezet megfelelően működjön.
Fáradékonyság
Tudni kell azt is, hogy ez a kalóriában dús étek az agy számára fontos energiaforrás. A szakértők úgy tartják, hogy ha kevés szénhidrátot fogyasztunk, az agyi funkciók romlani fognak, így például figyelemhiány alakulhat ki. Emellett még a következő mellékhatásokkal kell számolni: rossz lehelet, kiszáradt száj, fáradtság, fogyás, émelygés, álmatlanság, hányinger.
Emésztési nehézségek
Egy vizsgálat kiderítette, hogy az Egyesült Államok lakosságának 92 százaléka nem fogyaszt elegendő rostot, ami leginkább a gabona félékben található. A rostok azért nagyon fontosak, mert stabilizálják a vércukorszintet, és csökkenti az elhízás kockázatát, de az emésztési folyamatokat is rendben tartják.
Idegesség
A szénhidrátok jót tesznek az agyműködésnek és aktivizálják a szerotonin nevű hormont.
Végül is megállapítható, hogy amennyiben mértékkel fogyasztjuk a kenyeret, sokkal inkább egészséges, mint káros.