Az életben való előrehaladáshoz elengedhetetlen, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik jó értékeket képviselnek, helyén van a gondolkodásuk és felelősséget vállalnak a tetteikért. Azonban muszáj megkérdeznünk magunktól, hogy az az ember, aki a környezetünkben van, valóban olyan-e, amilyennek mutatja magát?
Nagyon ébernek kell lennünk, amikor a bizalmunkat szavazzuk valakinek, mert könnyen sérülhetünk. Azonban nagyon nehéz kiszagolni, hogy ki az igaz és ki a hamis, ugyanis egyesek olyan jól el tudják játszani a kívánt szerepeiket, hogy még maguk is elhiszik.
Íme, néhány hasznos tipp, amely segíthet abban, hogy kiigazodj az emberi természet útvesztőjében.
Tiszteletteljes vs. visszataszító
Valaki, aki igaz személyiséggel rendelkezik, mindent megtesz, hogy tiszteletben tartson mindent és mindenkit a környezetében. Figyelembe veszik egy személy érzéseit, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a másik jól érezze magát, bármilyen helyzetben is legyen. Ha valaki hamis, csak azokat tiszteli, akik hatalommal rendelkeznek, mert mindig valamilyen előnyös helyzetbe akar kerülni, így ha valamilyen színjátszó képességre van szükségük ahhoz, hogy megkaphassák, amit akarnak, meg fogják tenni.
Az elismerés szükségtelensége vs. elismerés igénye
Ha egy igaz ember mást boldoggá akar tenni, soha nem az elismerését teszi azt. Néha meg is tartja magának a jó cselekedeteit. A hamis emberek teljesen ellentétesek. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsenek neked és ezt mindenkivel tudatják is, hogy jó színben tűnjenek fel.
Háttér vs. rivaldafény
Az egyedül töltött idő önmagában csodákra képes az elmével, és az igaz emberek ezt megértik. Nincs gondjuk azzal, hogy a kényelmi zónában maradjanak, még akkor sem, ha órákat töltenek el egyedül. Az őket körülvevő emberek tisztelik és megértik döntéseiket, és gyakran követik vezetésüket. A hamis emberek teljesen ellentétesek. Szomjazzák a figyelmet, és mindent megtesznek, amire szükségük van, hogy a reflektorfényben maradjanak, mert úgy vélik, hogy a világ körülöttük forog.
Szerény vs. öntelt
Jó dolog elismerni az életben elért tetteket, de a hencegést senki nem szereti. Az igaz emberek nem verik nagydobra azokat a dolgokat, amiket elértek az életben. Sokkal szívesebben fogadják mások eredményeit. Mivel a hamis embereknek kell a figyelem középpontjába kerülniük, folyamatosan előhozakodnak az eredményeikkel és gyakran többször is felhozzák ugyanazt a dolgot, csak, hogy a csoport legjobbjának érezhessék magukat.
A szemedbe vs. a hátad mögött
Ha valaki igaz ember és véleményt akar mondani rólad, akkor azt a szemedbe mondja. Nincsenek rejtett indítékai és elég tiszteletteljes ahhoz, hogy őszintén elmondja azt. Reméli, hogy a beszélgetés megoldja az esetlegesen felmerült kérdéseket. A hamis ember gyáva, amikor a konfrontációról van szó. Mosolyog, amikor előtted áll, ám ha hátat fordít neked az ellenségeddé válik. Szeret pletykálni és élvezi a drámát.
Tett vs. beszéd
Egy igaz ember mindent megtesz annak érdekében, hogy ne szegje meg az ígéretét. Ha mégsem sikerül, akkor bevallja, és nem keresik kifogásokat. Egy hamis ember ellentétben hosszú listát hoz fel majd a kifogásokról, és észre is lehet venni egy idő után, hogy állandóan ugyanazokat használja.
Tökéletlenség vs. tökéletesség
Az igaz emberek mindig szívesen tanulnak másoktól. Tudják, hogy nem tökéletesek és hálásak is azért, ha valakitől valami újat tanulhatnak, ami által fejlődnek is egyszerre. A hamis emberek azonban minden körülmények között kritikusak lesznek. Folyamatosan keresi azokat a hibákat, amelyeket mások követnek el és kritizálni fogják érte. Sikerélményük van, ha mások hibáit észrevehetik.
Hátsó szándék nélkül vs. hátsó szándékkal
Ha valaki igaz ember, az azért segít, mert valóban akar is. Nincs szüksége elismerésre vagy dicséretre, egyszerűen azt akarják, hogy jól érezd magad. A hamis emberek a “ha te is segítesz, akkor majd én is” típusú mentalitást vallják. Ha segítenek neked, cserébe mindig akarnak valamit. Ha úgy érzik, hogy semmi viszonzás nem jár cserébe, a kisujjukat sem fogják mozdítani.