Home Ezotéria 2017 november havi horoszkóp: ez a csillagjegy lesz a hónap nyertese!

2017 november havi horoszkóp: ez a csillagjegy lesz a hónap nyertese!

by Krisztina

November, az év utolsó előtti hónapja minden csillagjegy számára nagy pörgéssel telik majd, de mégis lesz az összes csillagjegy között egy, aki bármibe kezd, mindenből nyertesként jön majd ki.

 

KOS (március 20. – április 19.)

A hónap legelején megfogadja magában: végre a saját kezébe veszi a sorsát. Jól teszi, ám ez csak akkor lehetséges, ha szembenéz legbensőbb félelmeivel és le is számol velük. Ha ragaszkodik célkitűzéseihez, komoly szakmai és anyagi sikereket arathat, főleg az első és a harmadik héten, de a második hét megfeszített, szorgos munkája is elengedhetetlenül fontos lesz a diadalmenethez. Az utolsó héten magánéleti problémákkal kell megküzdenie, de semmiképp sem szabad féltékenykednie – most nincs rá oka.

BIKA (április 20. – május 20.)

Elseje táján úgy érzi, szétfeszíti az erő, puszta kézzel megállítaná a mozdonyt, ha kéne. Ilyesmivel talán mégse kísérletezzen, más kihívásokban is része lesz. Már a második héten meg kell tapasztalnia, milyen kellemetlenek lehetnek szakmai ellenfelei, de, szomszédaival is meggyűlhet a baja…Jóllehet a hónap második felében képes lesz elbánni ellenlábasaival, de ne feledje, ezek kis győzelmek, még ha ön hatalmas diadaloknak is érzi őket. Az utolsó héten legyen kedves hozzátartozóival, és ne sajnáljon sem tőlük, sem magától egy kis ünneplést.

 IKREK (május 21. – június 20.)

A közelmúlt zűrzavara után úgy érzi, novemberben végre lazíthat egy kicsit, és nem is téved. Viharos magánélete megnyugszik, talán még harmonikussá is válhat, baráti kapcsolataiban is tisztázódik egy sor kellemetlen félreértés. Jóllehet a hónap közepén új rivális támad munkahelyén, kollégái – csodák csodája – egy emberként állnak ki önért és csírájában fojtják el a készülődő orvtámadást. A hónap végére anyagi helyzete is javul, most igyekezzen kipihenni magát, hiszen nemsokára magánéleti konfliktusok dúlják fel hétköznapjait.

RÁK (június 21. – július 22.)

A hónap első felében egyértelműen üzleti és pénzügyi feladatok kötik le a figyelmét – alkalma nyílik egy nagyszerű kilátásokkal kecsegtető új vállalkozásba fogni, netán másodállásban egy kis plusz pénzt is kereshet. Azonban a hónap második felében már képtelen a beinduló üzletre koncentrálni, hiszen környezetének társadalmi eseményei és a zajló családi élet szervezése minden erejét igénybe veszik – próbálja meg megtalálni az egyensúlyt a kettő között, hiszen igazán kár lenne, ha a munkája gyümölcseit üzletfelei vagy munkatársai aratnák le.

OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.)

November elején emberi kapcsolataival meglehetősen elégedetlen lehet: partnerével civakodnak, munkatársai – érzése szerint – nem ismerik el érdemeit, ráadásul új riválisa támad. Sebaj, ugyanis már a második héten üzleti sikereket arat, a harmadikon pedig felível karrierje is: ezzel párhuzamosan magánéleti konfliktusai is eltűnnek. Biztos, hogy mindig másokban van a hiba? A negyedik hét különösen alkalmas arra, hogy egy komolyabb edzés- vagy fitnessprogramba kezdjen, de ne feledje előtte kikérni háziorvosa véleményét!

SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.)

Már az első héten kitörhet ön körül a magánéleti és a munkahelyi káosz, de ne veszítse el a fejét, ha a józan eszére hallgat, újjászületve kerülhet ki a zűrzavarból, sőt, még nyerhet is egy keveset rajta. Gyakorlati érzékének is hasznát veszi, a hónap közepén alkalma nyílhat egy távoli utazásra, használja ki, mert a következőkben karrierje építgetése miatt nem lesz ideje ilyesmire. Helyzete végső soron kiválónak mondható, így a hónap végén megengedhet magának egy kis szórakozást, de nézze meg alaposan, kiket választ társul a kikapcsolódáshoz.

MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.)

A hónap első két hetében legyen roppant takarékos, mert valóságos költekezési rohamok keríthetik hatalmukba. Nézze meg, mit vásárol, gondolja meg, tényleg szüksége van-e rá és legalább próbáljon meg alkudni, ha egyáltalán lehetséges. Ha családja szóvá teszi pazarlását, igazuk lesz, ne mondjon nekik ellent – a hónap második felében amúgy is rádöbben, milyen barátságos, kellemes hely is az ön otthona. És ez bizony nekik köszönhető. Az utolsó héten új eszmékkel ismerkedhet meg, fogadja nyitottan, ám kezelje fenntartásokkal őket!

SKORPIÓ (október 23. – november 21.)

Novemberben valósággal zsong, zúg az élet ön körül, mint a felbolydult méhkas, épp ezért, partnerével együtt úgy érzik, itt az ideje, hogy profitáljanak társas kapcsolataikból. Az első hetek különösen kedvezőek lehetnek üzleti társulások vagy hálózatok kiépítése céljából, de ne terjeszkedjenek túlságosan, mert a harmadik hét folyamán munkahelyén konfliktusai támadhatnak magánjellegű üzleti tevékenysége miatt. Ez szerencsére hamar megoldódik, és a hónap végére csinos kis összeget tehet zsebre, már ha nem él vissza felebarátai türelmével.

NYILAS (november 22. – december 21.)

A hónap elején mindennel és mindenkivel meggyűlik a baja: idegesíti a közlekedés, a családi élet, ráadásul rosszindulatú pletykák is terjednek önről. Úgy érzi, még a legjobb barátaiban is csalódott, ezért a második héten a munkába veti magát – igen helyesen, ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy főnökeit elkápráztassa szorgalmával és még egy kalap pénzt is keressen. Emberi kapcsolatai helyrejönnek lassacskán, a hónap végén pedig úgy határoz: változtat megjelenésén. Tartsa szem előtt, hogy az edzés olcsóbb és egészségesebb, mint a zsírleszívás.

BAK (december 22. – január 20.)

Az első héten döbbenten veszi észre, hogy sokkal könnyebben képes elérni szakmai céljait, mint eddig bármikor. Előre hát, addig üsse a vasat, amíg meleg, ne engedje, hogy bárki is megzavarja az önmegvalósításban! A harmadik hét tájékán azonban már lazíthat egy kicsit, sőt, nyugodtan megengedhet magának némi szórakozást – persze, csak mértékkel, hiszen nem érdemes tönkretennie az egészségét az ünnepek előtt. Ha sikerül megtalálnia az egyensúlyt munka és kikapcsolódás között, minden szempontból pozitív mérleggel zárja a hónapot.

VÍZÖNTŐ (január 21. – február 18.)

Jóllehet ön nyughatatlan természetéről híres, novemberben mégis jobban teszi, ha minél több időt tölt otthonában. Ha így tesz, már az első hetekben sosem tapasztalt békével, harmóniával és jóléttel találkozhat, épp ezért, ha teheti, igyekezzen még munkáját is otthonában végezni. A második-harmadik héten alkotó energiák törnek fel személyisége legmélyebb rétegeiből – engedjen nekik szabad folyást, művészi értékű alkotások kerülhetnek ki a keze alól. Ha mégsem így alakul, sebaj – a negyedik hét magánéleti örömei mindenért kárpótolják majd.

HALAK (február 19. – március 19.)

Vihar jeleit mutatja a pénzügyi barométer – novemberben anyagi helyzete roppant ingadozóan alakul, komoly összegek jönnek-mennek számláján, és sehol a megszokott egyensúly. Ez talán annak köszönhető, hogy az első hetekben valami újfajta munkával, munkamódszerrel vagy vállalkozással kísérletezik, és ez nem lehet azonnal sikeres. Szerencsére környezete a legnagyobb megértéssel viseltetik üzleti kalandjai iránt, és ez rövidesen pénzügyein is érezteti hatását. A hónap végén úgy érzi, bátran nézhet az ünnepek elé…

Hirdetés

You may also like