Home Egyéb Vintage-kincs: jön a Budapest100, a 100 éves házak nyitott hétvégéje

Vintage-kincs: jön a Budapest100, a 100 éves házak nyitott hétvégéje

by Kaulics Viola

 

A Budapest100 egy rendhagyó, az egész várost megmozgató, programokkal teli civil esemény, amely 2011-ben hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére. Elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint az ott élők történeteire, épített környezetünk értékeire.

kiallitas

Fotó: Mohai Balázs

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2016. április 16-án és 17-én rendezi meg a budapesti házak nyitott hétvégéjét. A téma és a helyszín idén a 120 éves Nagykörút.

kiallitas-2

Fotó: Mohai Balázs

A Budapest100 látogatottsága az elmúlt években fokozatosan nőtt. 2015-ben közel 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és 20.000 látogatóval büszkélkedhettek.

Az ötlet különleges elismeréseket vívott ki magának, a brit Guardian egy 2013-as cikkében beválogatta a Budapest100-at a kontinens legérdekesebb programjai közé, szintén ebben az évben „A legszebb városi ünnep” díjazottja lett. A hamburgi Lebendige Stadt Stiftung (Élő Város Alapítvány) által kiírt pályázaton a projekt az Európa különböző városaiból benyújtott 631 pályázat közül egyedüli külföldiként került az első ötbe.

kiallitas-3

Fotó: Ember Sári

Idén a programok közt szerepelnek többek között koncertek, kiállítások, kollektív graffiti, filmveítítés, kézműves foglalkozások, a gyerekeknek kvíz, háztörténeti séták, piknik, kóstoló és felolvasás.

Részletes programot az esemény weboldalán olvashattok. Jó szórakozást!

Főoldal

A projekt image filmje, de azért stukkókat ne tépjen le senki :) :
https://vimeo.com/65800311

A 2013-as évről egy videó:
https://www.youtube.com/watch?v=et7tIOFgxks

 

2014-ből:
https://www.youtube.com/watch?v=TW-xpPFqWmo

Facebook page:
https://www.facebook.com/budapest100

Hirdetés

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .