A road moviek feelgood hangulata miatt mindig is kelendő darabok voltak a mozikban, azonban csak kevés akad közöttük, mely mer önmagán túlmutatni, reflektálni az élet nagy kérdéseire, problémáira. Ha egy kellemes filmre vágyunk, ami után egy picit elgondolkodunk saját életünkről is, akkor a Család kicsi kincse nekünk való darab!
Vígjátékként adták le a mozikban, de bizton állíthatom, hogy nem vígjáték. A dráma és szatíra sokkal közelebb áll az igazsághoz. Hogy valaki tud-e rajta nevetni, az egyéniség kérdése, de jelenteni valószínűleg mindenkinek ugyanazt jelenti.
Én nem igazán emlékszem, hogy felnevettem volna, mert elszomorít, amilyen igazságokra rávilágít a film.
A szereplők egyszerű közemberek, akik szélmalomharcukat vívják a világ ellen, kutatják a boldogságot, sikert, de sosem jutnak el odáig.
Marad tehát annyi, hogy egyetlen értéküknek örüljenek: a családnak. Nagyjából az élet minden területe helyet kap a filmben, ahol kudarcot vallhat az ember, mint szerelem, szakmai sikerek, külsőségek/szépség, elérhetetlen álmok.
A film lassan indul be, és megkapjuk a főbb szereplőket. Egy öngyilkos hajlamú férfit, akit Steve Carell alakít zseniális játékkal, egy kiégett anyukát, egy állandóan jókedvű, füvező nagypapát, és egy állandó megfelelési kényszert a gyerekeibe nevelő apát. Ott van még a kislány, akit a szépségversenyek bűvkörében nevelnek, és egy tinédzser fiú, aki repülő pilóta szeretne lenni, ezért némasági fogadalmat kötött, hogy míg nem sikerül neki, nem szólal meg.
A család tehát egy teljesen átlagos család, furcsa rigolyákkal, állandó családi csipkelődéssel és konfliktusokkal. Éppen ezért hatnak annyira valósnak a vásznon, mintha önmagunkat, saját életünket látnánk bele rajtuk keresztül a filmbe.
A család kicsi kincse egy szépségverseny, amire a kissé fura tagokból álló család indul miután Olive, a kislány bejutott. A família minden egyes tagja eltérő karakter.
Drámai elemekkel is el vagyunk látva, ennek ellenére sem egy negatív kicsengésű film, és sokáig lehet lehet rajta a megnézés után gondolkozni. Abszolút jól szemléltetik a készítők mind az egyéniséget, egyediséget, mind a gyomorforgató kispolgáriságot.
Ha olyan filmre vágyunk, ami utána elgondolkodtat az életről, akkor ezt a filmet ne hagyjuk ki. Egyszer nézős, néhol vannak jelenetek, ahol egy-egy pillanatra leül a film, de ha hozzászokunk a lassabb tempóhoz, a sztori lomhább előremeneteléhez, akkor egészen biztosan élvezni fogjuk.
A filmnek ugyanis megvan a maga bája, a sajátos légköre, ami nagyszerűvé és így vagy úgy, de felejthetetlenné teszi.