Home Érdekes! Meglepő dolgot mondott Balázs a kisfiáról: „Szörnyű érzés volt szembesülni azzal, amit tettem”

Meglepő dolgot mondott Balázs a kisfiáról: „Szörnyű érzés volt szembesülni azzal, amit tettem”

by Krisztina

Egy régóta vitatott témát boncolgatott Sebestyén Balázs,Rákóczi Feri és Vadon Jani nem rég a rádióban. A téma az volt: vajon belefér-e az, ha a szülő testi fenyítéssel neveli a gyermekét? Balázs meglepő választ adott rá.

Sokan úgy tartják, egy pofon nem jelent semmit. Balázs is egyetért ezzel, hiszen őt is meglegyintették annak idején, és úgy gondolja ennek nem lett maradandó nyoma:

„…Nekem is volt benne részem, de nem érzem, hogy ez akkora traumát okozott volna a lelkemben, mégis emlékszem arra, amikor megkaptam. Szerintem sokszor megérdemeltem, mire a gyerekpszichológus azt mondja, itt a baj, ha azt mondod, hogy megérdemelted. Nem mondhat ilyet egy gyerek, saját magáról nem gondolkodhat úgy, hogy én ezt megérdemeltem – jelentette ki reggeli rádióműsorában Balázs, aki ma már szülőként kudarcnak tartja, ha megpofozzák a gyereket, mégsem ítéli el az elkövetőt – írja a Sorry! magazin.

Van úgy, hogy ezért kellett a pofon, mert már semmi más nem segített. Be kell ismeri, hogy ha ezt tekinted eszköznek, ha úgy érzed, nincs más lehetőséged, az leginkább nem a gyerek hibája, ha valami nagyon el van rontva, a nevelés kudarcba fullad. – magyarázta a műsorban. – Nem ítélem el, ha elcsattan, mert előfordult már, hogy ráütöttem Benire – vallotta Be Balázs, majd hozzátette: szörnyű érzés volt szembesülni azzal, amit tett. – Nagyon bántott, borzasztó lelkiismeret-furdalásom volt, de azt gondolom, hogy ez tényleg egy szülői kudarc. A tehetetlenségedet, frusztráltságodat, hatalomnélküliségedet, gyengeségedet már nem tudod hogyan leadni. Szörnyű érzés, aki átélt ilyet, tudja…” – olvasható  a blikkrúzson

Hirdetés

You may also like