Home Érdekes! Dunába dobhatták VV Fanni holttestét. Itt a fotó, ezt a férfit tartóztatták le

Dunába dobhatták VV Fanni holttestét. Itt a fotó, ezt a férfit tartóztatták le

by Krisztina

A TV2 Tények című műsora úgy tudja, hogy a Dunába dobhatták VV Fanni holttestét.

A riport szerint abból következtetnek erre a nyomozók, hogy kötelet és vérnyomokat is találtak.

VV Fanni édesanyja, Novozánszki Sándorné ma a Story Extrának nyilatkozott arról, hogy a rendőrök 99,9 százalék bizonyossággal tudják, hogy lánya meghalt. Emberölés gyanúja miatt nyomoznak.

 

 Összetört VV Fanni (24) családja, miután a rendőrség közölte velük, hogy minden bizonnyal meghalt a szeretett lány.

– Többször vissza is kérdeztem, jól hallom-e, amikor azt mondták, hogy már nem élő testet keresnek a nyomozók. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez velünk történik. Nem értem, hogy kinek árthatott ez a csodás kislány – mondta a Blikknek az egykori valóságshow-hős édesanyja, akit hétfőn kérettek be a kapitányságra, és szembesítettek a lesújtó hírrel. Fanni családja próbálja tartani magát, ám ez egyáltalán nem könnyű ebben a helyzetben.

 Nézem a fotóit a telefonomban. Mindig kértem, hogy küldjön magáról, hadd lássam, hogy néz ki – mesélte könnyek közt Katalin. Az egész család válaszokat keres arra, hogy mi történt Fannival, ám a nyomozásra való tekintettel nekik sem mondanak sokat a rendőrök.

Ezt a férfit tartóztatták le, akkor személyi szabadság megsértésével gyanúsították /Fotó: Facebook

 Szeretném őt hazahozni. Bár egy kicsit még hiszek abban, hogy ez csak egy rossz álom, és egyszer szólnak, hogy tévedtünk, Fanni jól van, és hazamehet. Ha nem így lesz, akkor szeretném elhamvasztatni a testét, hogy itthon legyen velem. Ültetek majd neki vörös rózsát, az volt a kedvence – mondta könnyek között az otthonában a Blikknek Katalin.

Lapunk úgy tudja, több bizonyíték is utal arra, hogy Fanni már az eltűnése napján, vagyis november 20-án életét veszíthette.

Egy informátorunk arról számolt be, hogy az előzetesben levő gyanúsított férfi aznap Budapestről a Balatonhoz utazott, majd onnan egy Pest közeli városba, a lakóhelyére autózott. Egy bennfentes elárulta, hogy tudomása szerint a férfi nem ápolt jó viszonyt a családjával, így érthető, hogy miért voltak távolságtartóak a rokonok, amikor a Blikk korábban meglátogatta őket.

Fanni úgy tűnt el a lakásából, hogy szeretett kutyáit is maga mögött hagyta, sőt, még a lámpa is égett, az otthonában majd egy napon keresztül tartott a helyszínelés. 

Informátorunk úgy tudja, csel volt, hogy valakik összepakolták a lány ruháit, valójában csak a hatóságokat akarták félrevezetni a bőröndökkel.

Mint arról beszámoltunk, a bíróság egy férfit november 27-én előzetes letartóztatásba helyezett, kezdetben személyi szabadság korlátozásával küldték rácsok mögé, ám a rendőrség tegnap a Blikknek megerősítette, a nyomozást emberölésre változtatták.

A gyanúsított az MSZP színeiben indult az önkormányzati választásokon, de csak második lett. – Fiatal, jóképű gyerek volt. Nem is szerepelt rosszul annak ellenére, hogy nem volt bejáratott az MSZP-ben. Olyan körzetben indítottuk, ahol sok fiatal volt. Emlékszem, hogy nagyon szép barátnői voltak, sokat utaztak, playboyéletet élt, de ezt a közösségi oldalán láttam – mesélte korábban lapunknak a helyi alelnök. Egyelőre nem tisztázott, hogy a gyanúsított honnan ismerte a lányt.

Hirdetés

You may also like