Home Ezotéria Ha 8-nál több állítás igaz rád, Te is indigó gyerek vagy!

Ha 8-nál több állítás igaz rád, Te is indigó gyerek vagy!

by Judith

Az 1960-as évek közepétől kezdődően született indigó gyerekek idős lélekkel jöttek a világra. Azért születettek, hogy felemeljék bolygónk rezgését, és az emberiséget a felvilágosodás korához vezessék. Céljuk az, hogy szeretetet, békét és harmonikus környezetet teremtsenek maguk körül. Néhányukból gyógyítók, tanárok, terapeuták, tanácsadók válnak … de a társadalom bármely ágazatában dolgozhatnak, főként azért, hogy a világot szeretettelibbé tegyék.

Az Indigókról

Az indigó gyerekek kifejezését az 1970-es években írta az író és aura olvasó Nancy Ann Tappe, miután észrevette, hogy sok gyermek született indigó aurákkal. Ezek a gyermekek lelkileg érettek voltak, és különböztek társaiktól – a pszichikai képességek korai jeleit mutatták, és megrögzötten valami különlegeset akartan tenni az életükkel. Az indigók célja, újraépítsék a rendszert – helyrehozzák a tisztességtelen helyzeteket, és a szeretetet és becsületességet hozzanak a világba.
Mivel lényegében lázadók, nehezükre esik a tőlük elvárt dolgok teljesítése. Nehezen tudnak megfelelni az elvásásoknak és van, hogy évekig képesek egyik helyről a másikra vándorolni, mire végre “otthonra” találnak.

Tapasztalatok szerint sok indigó későn érik – az igaz szerelmet később találják meg az életben, és a világ számára tartogatott ajándékukat csak a 40-es, 50-es vagy 60-as éveikben fedik fel. Amikor Megtalálják az “otthon” érzését, az elveszett időt pótolják azáltal, hogy termékenyen működnek életük utolsó évtizedeiben.
Olvasd el a következő állításokat, és ha 8-nál többel tudod azonosítani magad, te is indigó gyerek lehetsz!

 

  1.  Nem szeretem a szabályokat betartani.
  2. Türelmetlen vagyok, és nem tudok olyan dolgokat csinálni, amelyek úgy érzem, mintha időt vesztegetnék.
  3. Nehezen tudok utasításokat elfogadni másoktól, vagy engedelmeskedni a feljebb állóknak.
  4. Unalmasnak találom a társaságba járást, hacsak az nem néhány közeli emberrel töltenek együtt időt.
  5. Tudom, mi a helyes és mi a helytelen, és soha nem volt szükségem rá, hogy bárki más megmagyarázza nekem.
  6. Néhányan furcsának látnak, mert sokszor változtatom a helyem – próbálva megtalálni hová tartozom.
  7. Érzékeny vagyok a vegyszerekre, szagokra és ipari szövetekre.
  8. Természetes pszichés képességeim vannak – néha tudok bizonyos dolgokról, minden ok vagy magyarázat nélkül.
  9. Nem volt könnyű gyermekkorom, de a félreértett, kirekesztett énem tett azzá, aki most vagyok.
  10. Mindig is mélyen vágytam arra, hogy célt találjak az életemben, hogy hol találhatom meg a helyem, ahol a leghasznosabb lehetek és azokat az embereket, akik megértenek engem.

Te indigó gyerek vagy?
Oszd meg az ismerőseiddel, hogy ők is felfedezhessék, ha azok!

Hirdetés

You may also like