Home Érdekes! Gyász: elhunyt Klapka György!

Gyász: elhunyt Klapka György!

by Krisztina

Nagy megdöbbenés lett úrrá az egész országon, elhunyt ugyanis Klapka György, aki reggel még a Mokkában szerepelt.

Délután azonban egyszer csak összeesett, majd váratlanul elhunyt.

Klapka György 1928. december 24-én született Budapesten, tanulmányait a Színművészeti Főiskolán kezdte, majd balettozni tanult.

Először egy budapesti varietében lépett fel, majd külföldre is sokat utazott, egészen 42 éves koráig dolgozott ezen a pályán. Még táncosként kezdett kereskedelemmel foglalkozni, majd a rendszerváltás után lett országszerte ismert a Vámház körút 9. szám alatti zálogháza és hatásos reklámja révén.

 

A régiségkereskedelem mellett Klapka biodió-termesztéssel is foglalkozott, de volt még reklámügynöksége, crosspályája és egyéb ingatlanjai is, a kilencvenes években pedig országosan ismert médiaszereplő is lett, aki egészen haláláig dolgozott.

Regényes élete során volt katona is a második világháborúban, túlélte Budapest ostromát is, ahonnét sikerült kimenekülnie a szovjetek elől, és egész Passauig jutott az egységével, végül onnét is megszökött. A hatvanas években távollétében halálra ítélték, amiért az NDK-ból Nyugat-Németországba csempészett át embereket, és ezért sokáig nem is jöhetett haza, majd ugyancsak Németországban adócsalás miatt börtönben is ült rövid ideig. Több filmben is szerepelt, például az Elment az öszödben és a Bakkermanban.

Hirdetés

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .