A Karácsony családi ünnep és sokan egész évben arra várnak, hogy együtt ünnepelhessenek a családjukkal és barátaikkal. Sajnos nem mindenki teheti meg, hogy kivárja a Karácsony napját.
A texasi David Odumot végstádiumú rákkal diagnosztizálták és már csak pár hónapja van hátra. Elmondta feleségének, Beckynek, hogy szeretne még egy ünnepet a gyerekekkel tölteni, így Becky eldöntötte, hogy idén korábban ünneplik a Karácsonyt.
A nő Facebook posztban kérte fel az embereket, hogy tegyenek ki adventi koszorút David szülinapi és egyben karácsonyi bulijáig szeptemberben.Nem gondolta volna, hogy ilyen sokan fognak reagálni. Több száz fotót küldtek és nagyon jól esett azt tapasztalniuk, hogy Davidet ilyen sokan támogatják.
Becky posztja:
Karácsony Davidért
“Oly sokan imádkoztatok értünk és bátorítottátok a családunkat, amiért szeretnék köszönetet mondani! Rájöttem, hogy az emberek jószívűek és igazán segítőkészek, de ebben a viharos heyzetben nem igazán tudom, hogy mit kérhetnék. A fiúk és én ma este kitaláltunk valamit, így ezzel kapcsolatban kérném a segítségeteket…
Nem hagyunk fel az imádkozással, bízva a csodában, azonban tisztán látjuk azt is, hogy egy emberi szervezet (még ha olyan életteli lélek lakozik is benne, mint Davidé) mennyit képes elviselni. Miközben David most kezdi el az intézeti hetét, azon vagyunk, hogy minden pillanatot teljességében megéljünk. David imádja az ünnepeket és az a kívánsága, hogy legalább még egy Karácsonyt együtt tölthessen a családjáva, így hát szervezünk neki egyet! A fiúkkal beszerezzük a karácsonyi dekorációt és ezen a héten elkezdünk díszíteni. Rokonok is elrepülnek hozzánk, lesz karácsonyi muzsika és a süti sütés is tervben van.
David szeptember 6-át, a szülinapját választotta a karácsonyi ünneplésre. Ez azt jelenti, hogy még egy hónapunk van felkészülni és ebben szeretnénk kérni a segítségeteket…
Szeretnénk megkérni titeket, hogy csatlakozzatok hozzánk az ünneplésben és helyezzetek ki egy daventi koszorút a bejárati ajtótokra szeptember 6-ig. Minden alkalommal, amikor távoztok vagy hazaértek és észreveszitek ezt a furcsa karácsonyi díszt, mondjatok egy imát/ küldjetek egy pozitív gndolatot Davidnek. Ez lesz a 48-ik születésnapja, ezért szeretnék legalább 48 képet összegyűjteni neki az ajtó lévő koszorúkból az ő tiszteletére, hogy összeállíthassak neki egy fotóalbumot. Ha nem tudtok beszerezni koszorút, a fiúk szícesen csinálnak nektek egy egyszerűt. Szóljatok és elintézzük, hogy eljusson hozzátok a fotó kedvéért.”
Ez David ajándéka lenne, ugyanakkor egy olyan dolog, amit szeretném, ha a gyerekek is nagyra becsülnének. Azt tudják, hogy milyen sokat jelent számukra az édesapjuk, de szeretném, ha látnák, hogy mások számára is mennyire különleges.
Nagyon köszönöm! Maradjatok pozitívak. Imádkozzatok és ragyogjatok!
Kérlek oszd meg ezt a szívmelengető történetet családoddal és barátaiddal!