Home Ezotéria 3 csillagjegy, akik örökre szinglik maradnak és soha nem élnek majd boldog párkapcsolatban

3 csillagjegy, akik örökre szinglik maradnak és soha nem élnek majd boldog párkapcsolatban

by Krisztina

Vannak olyan emberek, akiknek nem teher az egyedüllét, nagyon jól feltalálják magukat akkor is, ha nincs mellettük egy társ, sőt, lehetséges, hogy még jobban is érzik magukat.

Ez a 3 csillagjegy mindenképp sokkal jobban érzi magát társ nélkül, mint egy állandó párkapcsolatban.

Vízöntő

Független, és talpraesett személyiség, mindig tudja, hogy mit akar, és megtesz mindent, hogy el is érje a céljait. Széles látókörű, kreatív, kissé különc. Néha úgy érzi, hogy minden szabálynak felette áll, ami bizony nem tesz jót egy párkapcsolatban.

Hajlamos arra, hogy teljesen elszigetelje magát az emberektől, minimálisra redukálja az ismerősei számát. Szinte “kötelességének” érzi, hogy más csináljon, mint az átlagos ember, és ezért nagyon sokan felfigyelnek rá.

Arra sem hajlandó, hogy egy hagyományosnak tartott párkapcsolatban, családi életben éljen. Fontos számára, hogy sokat legyen egyedül, hogy meg tudja őrizni a függetlenségét, éppen ezért az is előfordulhat, hogy nem feltétlenül szeretne gyereket.

Ikrek

Egy igen sokoldalú, és nyitott személyiség, de éppen ezért sokszor nagyon kiszámíthatatlan. Párkapcsolatban eléggé nehéz vele az élet, mert minden döntés előtt az éppen aktuális hangulata határoz.

Talán ezért is boldogul jobban szingliként, mint párkapcsolatban. Igen pörgős személyiség, körülötte állandóan kell történjen valami, mert különben nem érzi jól magát a bőrében. Néha biztonságra, néha pedig szárnyaló szabadságra vágyik, éppen ezért nagyon kiszámíthatatlan lenne vele az élet.

Szűz

Sokan úgy gondolják róla, hogy tipikus feleség, és háziasszony, azonban a látszat néha csal. Nem szabad csupán kívülről ítélni meg, azonban hűvös távolságtartása miatt igen nehéz lesz közelebbről megismerni.

Sokszor annyira feszült, és zárkózott, hogy esélye nincs komolyabb kapcsolatra, mert nem enged senkit közel magához. Egy párkapcsolatot eléggé fárasztónak érez, jobban tud érvényesülni egyedül, és nem szívesen hoz áldozatokat azért, hogy bonyolult személyiségét másokkal is elfogadtassa. Inkább visszavonul, és egyedül élvezi az életet.

tudasfaja.com

Hirdetés

You may also like