Home Érdekes! Nagy bejelentést tettek Varga Viktorék!

Nagy bejelentést tettek Varga Viktorék!

by Krisztina

A 29 éves énekes már nem akar botrányhős lenni, állítja: egy ideje felnőtt férfiként gondolkodik. Párjával, Cinthyával megtanultak alkalmazkodni egymáshoz.

– A családtéma nálunk jelenleg annyiban merül ki, hogy a társas lényem elkezdett fejlődni. Most már nem önző módon magamra koncentrálok, hanem Cintyvel foglalkozom. Szerintem ez az első lépés a felé, hogy az ember családban tudjon élni – mondta a Borsnak Viktor.

– Sokszor szóba kerül nálunk a gyerekkérdés. Már csak azért is, mert szinte ugyanúgy nézünk ki. Kíváncsiak vagyunk, hogyan fog kinézni a gyermekünk. Lehet, hogy egy szőrös fejű Varga Viktor fog születni, de az is lehet, hogy egy még kisebb Cinthya – neveti el magát.

– Azt beszéltük meg, hogy körülbelül még nyolc évre van szükségünk, hogy kiteljesedjünk, és megcsináljuk azokat a dolgokat, amiket elterveztünk. Nagyon sokat kell még utaz­nunk, és látnunk kell minden kultúrát. Akár gyereknevelésben is. Utána már úgysem tudnánk ilyet csinálni, mert minden energiánkat a gyerekre fogjuk fordítani – mondta a tervéről, és azt is elárulja, hogy fiút vagy kislányt szeretne inkább.

– Ikreket szeretnénk. Ez a kritérium. Akár egy fiú, egy lány, de az már csak részletkérdés.

(Borsonline)

Hirdetés

You may also like