Horváth Éva májusban adott életet kisfiának, Kristófnak, nem sokkal ezután, egy családi nyaralás alkalmával pedig már büszkén pózolt a kamera előtt szuper alakjával.
Alig telt el fél év Éva szülése óta, de máris visszanyerte bomba alakját. Szerencsére jó génekkel van megáldva és a várandóssága alatt sem szedett fel túl sokat, de ami felesleg maradt rajta, az is szépen eltűnt.
A 39 éves anyuka állítása szerint nem kezdett bele semmilyen őrült diétába és a sportot sem viszi túlzásba, mindent mértékkel csinál.
A hasáról mutatott kép miatt sokan támadták, de Éva leszögezte, hogy nem fogyókúrázik, hiszen számára elsődleges, hogy pici fiát természetesen, anyatejjel táplálja. Ennek ellenére mégis fantasztikusan néz ki, így nem is meglepő egy-egy offenzív megjegyzés.
„Megmondom őszintén soha nem gondoltam volna, hogy 6 hónappal a szülés után olyan lesz a hasam, mint 25 éves koromban.”
“És azt szeretném ismét leszögezni, hogy nem diétázom, mert Kristóf anyatejes táplálása a legfontosabb számomra” – írta Instagram fotójához Éva.