Brad Pitt és Angelina Jolie házassága körülbelül egy éve ment tönkre, amikor az egész világ a színészpárral foglalkozott kirobbant botrányos válásuk miatt.
A válást az robbantotta ki, hogy Brad Pitt erőszakosan viselkedett feleségével, Angelinával és hat gyermekükkel, amit utólag a színész sem tagadott, vállalta tetteit.
Brad az utóbbi hónapokban elkezdte rendbe hozni életét, letette az alkoholt és edzeni is lekezdett járni.
Az utóbbi időben pedig úgy tűnik, a szerelmi életén is dolgozik a színész.
A hírek szerint az 53 éves Brad Pitt beleszeretett egy mindössze 21 éves és gyönyörű színésznőbe, Ella Purnell-be. Az egészben pedig az e legmókásabb, hogy a 2014-es Demóna című filmben éppen ő játszotta a fiatal Angelina Jolie-t.
Az amerikai lapok már most azt írják, a 42 éves Angelina Jolie ezen eléggé ki van bukva, nem tetszik neki, hogy volt férje egy olyan nővel jött össze, aki alig idősebb, mint legnagyobb gyermekük, a 16 éves Maddox. -írja a femcafe.hu