Home Érdekes! A 6 éves kislány halála előtt üzeneteket hagyott a családjának…

A 6 éves kislány halála előtt üzeneteket hagyott a családjának…

by Judith

Elnézve a mosolyt az arcán, úgy gondolnánk, hogy a 6 éves Elena Desserich nem tudja, hogy egy ritka agydaganattal él együtt…Bár talán mélyen legbelül mégis sejtette.

Elena szülei soha nem modnták el neki, hogy az orvosok szerint mindössze 5 hónapja van még hátra, habár abban biztosak voltak, hogy Elena valahogyan érezte, miután eltávozik, a családjának szükséges lesz vigaszra és támogatásra.

„Elena sokkal bölcsebb volt a koránál”- mondta édesapja. „Mindig segített a kisebb gyerekeknek és időnként a felnőtteknek is, ha úgy gondolta, hogy vigaszra van szükségük.”

Halála után a szülők elkezdtek üzeneteket találni, amiket Elena hagyott nekik és húgának Grace-nek, könyvek lapjai között, fiókokban és egyéb eldugott helyeken.

Az üzenetek ilyenek voltak „Szeretlek Anya, Apa és Grace” és „Sajnálom, hogy beteg vagyok” vagy „Grace, hajrá-hajrá!”.

Keith és Brooke azt mondja, hogy még egy évtized után is találnak üzeneteket a lányuktól. Elena nagymamája mondta, hogy még ő is talált egyet a komódjában.

„Így adta a tudtunkra, hogy minden rendben lesz”- mondta Brooke. „Minden alkalommal, amikor kinyitunk egyet, az olyan érzés, mint egy puha ölelés.”

„Reméljük, hogy soha nem találjuk meg az utolsót” – mondta Keith.

Végül a család az üzenetek egy részét könyvben kiadta, „Hátrahagyott üzenetek” címen.

Hirdetés

You may also like