Az ősi Japánban élt egy mester, aki fizikai erejéről és bölcsességéről volt híres. Bár elég idős volt már, de különleges képességeinek és magas technikai tudásának köszönhetően még mindig képes volt legyőzni bármelyik tanítványát.
A tavasz kezdetén az a hír járta,hogy felbukkant egy igencsak tehetséges fiatal harcos, aki szeretné legyőzni a tapasztalt mestert. Teltek a napok és a hetek, azonban a fiatal harcos hihetetlen erejének és harctechnikájának híre egyre inkább nőtt.
Gyors volt, és ügyes harcos, már a küzdelem első perceiben igyekezett a provokáció erejét felhasználni, és legyőzni az ellenfelét. A fiatal megpróbálta mindig kitapintani az ellenség gyenge pontját.
Gyakran már az első találttal győzött. Kevés ellenfele akadt, aki le tudta győzni. Az első ütés általában az utolsó is volt.
Az idős mester, annak ellenére, hogy követői óvták, mégis elfogadta a harcra való kihívást. Már az előkészületek ideje alatt támadta, sértegette, és porig alázta a fiatal titán az öreg harcost. Arcon köpte, homokot dobott a szemébe, átkozódott és sértegette.
A mester azonban nyugodt maradt és kiegyensúlyozott, koncentrált, mélyeket lélegzett és semmi nem tudta elvonni a figyelmét. Végül a fiatal harcos kimerült. Tudta, hogy vereséget szenvedett, így megfordult, és szó nélkül távozott.
A mester tanítványai alig tudták szavakba foglalni felháborodásukat, nagyon dühösek voltak:
“Hogy tűrted ezt a megaláztatást? És miért hagytad, hogy csak úgy szó nélkül távozzon?”-kérdezték az idős férfitól.
“Ha valaki ajándékot akar adni neked, de te nem fogadod el, mégis kié marad az ajándék?”-kérdezte a mester a templom felé fordulva.