Home Érdekes! László Attila bátran feldolgozta a Republic legendás dalát – az eredmény csodálatos

László Attila bátran feldolgozta a Republic legendás dalát – az eredmény csodálatos

by Krisztina

Vannak olyan előadók, akiknek a dalait nem dolgozhatja fel akárki. Olyan “megszentelt” dalok, amelyek annyi embernek jelentenek nagyon sokat, hogy azokhoz csak avatott kezek nyúlhatnak hozzá, és avatott hangon énekelhetőek el.

A Republic legendás dalai természetesen ilyenek, mert azokhoz mindenki Cipő feledhetetlen hangját és arcát társítja. Éppen ezért akkor bátorság ezeket a dalokat feldolgozni, és pláne sikeresen feldolgozni.

László Attilát nem véletlenül tartjuk a magyar zenei élet egyik legnagyobb tehetségének. Hangja, jó értelemben, szakmai alázattal teli hozzáállása és kellemes, kedves megjelenése együtt rendkívül jó benyomást kelt az emberben. Tehetsége pedig még valami ennél is sokkal többet vált ki belőlünk.

A még ma is csak 22 éves, kézdivásárhelyi születésű srác, a Csillag Születik c. műsor felfedezettje tehát nagyot vállalt, feldolgozta a Republic legérzelmesebb slágerét, a Szeretni valakit valamiért c. dalt.

Bár László Attila nagyot vállalt, ám úgy gondoljuk, hogy magas színvonalon, az eredeti mű iránti szeretettel teljesítette mindezt, méghozzá úgy, hogy abba saját egyéniségét is megfelelően belevitte. Bravó! Érdemes meghallgatni a dalt, úgy gondoljuk, hogy maga cipő is elismerően bólogathat odafent, ha hallja:

borítókép: Montázsmagazin

Hirdetés

You may also like